Felelős internethasználat kamaszkorban

A Meixner Általános Iskolában tartottam előadást a kamaszok felügyelet nélküli internetezésének veszélyeiről, és ezek kivédésére, megelőzésére javasolt megoldási ötletekről, felső tagozatosok szüleinek.

A Z generáció most kamaszodó tagjai a digitális világban teljes otthonossággal mozognak – hiszen beleszülettek -, szakértői a legújabb technológiáknak, eszközöknek, sokszor szüleiket felülmúlva. Ám személyiségük érettsége még elmarad a technikai tudás mögött, s ez számos veszélyhelyzetet hordoz magában. Készségszinten használják az eszközöket, szoftvereket, párhuzamosan öt ablakban csetelnek, képet posztolnak, kommentelnek, videóznak, honlapot szerkesztenek, s mindeközben beletörik a bicskájuk az internet kínálta korlátlan szabadságba. Ugyanis azt még nem értik teljesen, milyen következményekkel járhatnak tetteik, mihez van joguk, és mihez nincs, mivel vágják saját maguk alatt a fát, vagy mivel veszélyeztetik saját és családjuk biztonságát. Nem számolnak azzal, hogy amit feltöltenek az internetre, az ettől kezdve önálló életre kel, semmilyen befolyásuk nem lesz rá, hogy ki és mire fogja felhasználni, legyen szó információról, képről, vagy videóról. Sajnos nem egy olyan történettel találkozom, amikor kortársak vagy felnőttek visszaélnek a feltöltött tartalmakkal, és internetes zaklatás (cyberbullying) alapjául használják fel.

53219190541-computer-support-tech-beware-techsupportscam

Komoly veszélyt jelent a kamaszokra a virtuális világ, ami könnyen beszippant felnőtteket is, nemhogy kialakulatlan személyiségű, elfogadásra és valahova tartozásra vágyó kamaszokat. A virtuális világban akárkivé válhatunk, majd percek múlva teljesen mások is lehetünk: a kísérletezésnek semmi és senki nem szab határt. Nagyon csábító lehetőség ez egy szárnyait próbálgató kamasznak. De hamis térben keresi önmagát, megspórolva a való élet “szociális buktatóit”, s ez idővel csúnyán visszaüt.

Szülőként sok mindent tehetünk, a teljes pánik és a homokba dugott fej végpontjai között húzódó spektrumon bármilyen hozzáállást felvehetünk. De lássuk be, nem lehetünk mindig gyermekünk sarkában, nem ellenőrizhetjük minden lépését, nem hozhatunk meg helyette minden döntést. Helyesebb tehát, ha megtanítjuk halászni: beszélgessünk vele, milyen veszélyektől féltjük, mire figyeljen, miket gondoljon át, mielőtt bármilyen akcióba vagy interakcióba bonyolódik az interneten. A beszélgetés beszélgetés legyen, kérdésekkel, véleményekkel tarkítva, semmiképp se monológ. Legyünk kíváncsiak az ő oldalára is, mit miért tesz, milyen gondolatai, félelmei vagy örömei kötődnek a témához. Szabjunk neki kereteket az internethasználattal kapcsolatban, hasonlóan élete többi területéhez, hiszen semmire sincs akkora szüksége egy kamasznak, mint keretekre (ami ellen lázadhat, s ami egyben vonatkoztatási rendszert is ad számára). Ugyanakkor biztosítsuk róla, hogy bármilyen kérdéssel vagy problémával fordulhat hozzánk – és forduljon is, mert aki nem kér, az lehet, hogy nem is kap segítséget.

577048347533-4738-wallpapers-wallpaper

Ingyenes személyi tanácsadónk: a haragunk

Minden bölcs ember tudja, hogy a harag, a düh rossz tanácsadó, nem szabad az agyunkat hirtelen elöntő vér szavára hallgatnunk. Tessék megnyugodni, majd hideg fejjel reagálni a problémára. Szép gondolatok, tessék megfogadni! És most beszélgessünk a harag egy másik oldaláról, azokról az esetekről, amikor hasznunkra válik, ha felmegy bennünk kicsit a pumpa.

A dühös ember ugyanis képes valamire, amire egy szomorú ember például nem: megvédeni az érdekeit. A harag bizonyos esetekben ébresztően hat ránk: mi a fészkes fenét keresek még mindig ezen a munkahelyen, ahol semmibe vesznek? Mi a csudának loholok olyan férfi után, aki nem engem akar? Miért fáradozok a szüleimnek való megfelelésen, ha úgysem lehet megfelelni nekik? A dühös emberből előbukkanhatnak régen eltemetett gondolatok, érzések, melyeket, igen bölcs, ha nem zúdít egyből a világra, ám elkezd ezekkel foglalkozni magában. Emésztgeti, mik ezek az érzések, honnan eredhetnek, mit lehet kezdeni velük. A negatív érzelmi töltetű állapotban feltört feltehetően negatív érzéseit így szépen újrahasznosíthatja, átkeretezheti nyugodtabb gondolati körülmények között, ebből nyerve energiát a változtatáshoz. A dühös állapot kiválóan alkalmas arra, hogy határozott NEM-et fogalmazzunk meg magunkban az adott helyzetre, például:

  • nem maradok tovább ezen a pályán/munkahelyen
  • nem engedem többet kihasználni magam
  • nem ragadok bele ebbe a haldokló párkapcsolatba
  • nem engedem többet, hogy a szüleim irányítsanak

A gondolat, az érzés megfogant, raktározzuk el, s ezt kell később újraértékelni hideg fejjel.

  • mekkora horderejű a probléma, érdemes tényleg foglalkozni vele?
  • reális a reakcióm?
  • visszatérő problémáról van szó?
  • az én feladatom foglalkozni vele?
  • mi a környezetem véleménye erről?

Önelemző algoritmusaink lefutása után továbbléphetünk a megoldás irányába, és elkezdhetünk azon gondolkodni, mit tehetünk új keletű felismerésünkkel. Sokszor előfordul, hogy ez az érzelmi töltet ad lökést ahhoz, hogy tovább tudjunk lendülni egy holtponton aktuális problémánkkal kapcsolatban. Kell ez a düh ahhoz, hogy szétszakítsa a gúzsba kötött ember nehezékeit.

Végül lássunk egy konkrét példát, amelyet a düh inspirált, majd a józan ész vitt véghez:

“A munkahelyemen az új vezetőség értékeivel, vezetési elveivel képtelen voltam azonosulni. A mindennapi idegeskedés, felháborodás, amit tetteikkel, reakcióikkal kiváltottak belőlem egy ponton túl arra késztetett, hogy felmondjak, és a saját lábamra álljak. Azóta kiegyensúlyozott, sikeres vállalkozó vált belőlem, amihez sosem lett volna elég bátorságom, ha nem idegesítenek fel annyira a főnökeim annak idején.”

D5G7BYTCRK

Haladás előre, hátra

A sikeres előrehaladás, a jó teljesítmény Önnél is további sikereket szül? Nos, akkor a ritka kivételek közé tartozik. Ugyanis a kutatások szerint a haladásunkra való fókuszálás nagyon más irányba terelhet minket, mint szeretnénk, és a legjobb, hogy mindez fel sem tűnik.

Céljaink megvalósításának irányába tett lépéseink, a haladás jól eső érzése, a tudat, hogy erőfeszítéseink nem hiábavalóak, fantasztikus érzés. Büszkeség járja át testünket, lelkünket, valahányszor haladásunkkal szembesülünk. Gratulálunk önmagunknak: hű, de klasszul csináltad, öreg harcos! A részsikerünk felett érzett öröm annyira megrészegít, hogy sokszor észre sem vesszük, és pont ennek hatására veszünk céljainkkal ellentétes irányt. Furcsa, hiszen azt gondolnánk, hogy teljesítményünk hatására még nagyobb motivációt nyerünk a további munkához. Az esetek nagyobbik részében ez mégsem így történik. A fogyókúrázó egy kiadós edzés után könnyebben enged meg magának egy kis nyalánkságot, hiszen megdolgozott érte, nem? A szakdolgozatíró fiatal, aki délelőtt teljesíti az önmagára kirótt feladatmennyiséget, délután bűntudat nélkül szavaz meg magának néhány órácska lazítást, vagy egy kimenős estét. Hű, de gálánsak vagyunk önmagunkkal!

Ayelet Fishbach, amerikai pszichológusprofesszor és csapata izgalmas kísérlettel mutatta ki, hogy sokszor a céljaink felé tett egy lépés valójában két lépés hátrafelé. Nézzük a kísérletet: fogyókúrázókat arra emlékeztettek, hogy milyen sokat haladtak ideális testsúlyuk felé, majd gratulációjuk jeléül megkínálták őket almával vagy csokiszelettel. Az önmagukat ünneplő életmódváltók 85%-a a csokiszeletet választotta a dicséret után, míg azok a fogyókúrázók, akiket nem emlékeztettek sikerükre, csak 58%-ban tettek ugyanígy. Vizsgára készülő egyetemistákkal is elvégeztek egy hasonló kísérletet, melyben a tanulásban elért haladást jelezték vissza a fiataloknak, akik ennek hatására jóval nagyobb százalékban jutalmazták meg magukat egy kis sörpingpongozással a barátokkal aznap este.

Azt hiszem, ha jobban belegondolunk, mindez összecseng saját tapasztalatainkkal is. A munka után jöjjön a jól megérdemelt pihenés – sokan osztjuk ezt az életfilozófiát. Még ha ezzel saját magunk alatt vágjuk is a fát bizonyos esetekben.

Ahogy Kelly McGonigal, amerikai egészségpszichológus mondja, a haladásra való összpontosítás valójában megakadályozza a sikerünket. Megakadályozza, abban az esetben, ha mindennek örömére erkölcsi felhatalmazást adunk magunknak a rosszalkodásra, a kísértésnek való büntetlen “megadom magam”-nak. Ekkor a hosszú távú céljainkat ideiglenesen félretesszük, és előtérbe engedjük az elnyomott ösztönös vágyunkat az azonnali kielégülések irányába. Erőfeszítéseink kárpótlásaként elindulunk kicsit az ellenkező irányba. Ennél a pontnál vesszük ki a hűtőből este 10-kor a csoki torta szeletet, vagy hagyunk ki egy edzést az előző napi sikereink jutalmaként.

De mégsem tesz mindenki így. A haladás tudata ugyanis előre is hajthat, sőt további motivációt is nyerhetünk belőle. A két merőben különböző hatás – csodák csodájára – csupán nézőpont kérdése! Ha tetteinket céljaink melletti elköteleződésünk jeleként értelmezzük, az hatalmas plusz energiával lát el minket a folytatáshoz. Ez ugyanis annak bizonyítéka, hogy mennyire fontos nekem az, amit elhatároztam (“megtettem, mert meg akartam tenni”). Annyira fontos, hogy még többet kell tennem érte.

Leegyszerűsítve, tehát, nem mindegy, hogy azt kérdezzük magunktól:

Mennyit haladtam ma a céljaim felé?

vagy pedig azt, hogy:

Miért dolgoztam ma is a céljaim eléréséért?

Előbbi esetben nagyobb valószínűséggel csábulunk el a céljainkkal ellentétes viselkedésre (“megtettem, szuper, most olyat csinálok, amihez kedvem is van”), míg az elköteleződés irányából közelítő kérdés nem növeli meg az ellentétes viselkedés vonzerejét. Sőt, a “megérdemelt” dologból “veszélyes” dolog lesz. Ez szín tiszta pszichológia.

Azonban az önjutalmazás és a lazítás nem ördögtől való dolog, sőt, hasznos és fontos része életünknek.  Ám nem jelent szükségképpen céljainkkal ellentétes viselkedést! A gond ott van, ha a legfőbb jutalom a céljaink alóli igazolt hiányzás. Legyen szemünk arra, ha a hosszú távú terveink megvalósításáért tett erőfeszítéseink szívesség számba mennek nálunk, melyekért ellenértéket kell felrónunk magunknak. Itt még van dolgunk az elköteleződésünk átértékelésével.


Olvasnivaló: Kelly McGonigal: Akaraterő-ösztön. Ursus Libris, 2015.

celok

Őszi tréningek

A nyarat testi-lelki felfrissülésre, szakmai tárhelybővítésre, eszközfrissítésre használva szeptembertől új tréningekkel várjuk az érdeklődőket Perényi Andrea kolléganőmmel. Önbizalom-fejlesztés, stresszkezelés és életszerepváltás témák biztosan ott lesznek a szeptemberi-októberi kínálatban, a paletta többi eleme egyelőre maradjon meglepetés. Időpontokkal, tréningleírásokkal hamarosan jelentkezünk!

Részletek a tréningekről az alábbi honlapon: ÉnKözPont

Training-Improve

Akaraterő-torna

Majdnem minden történet hátterében, amit hallok, problémaként előbukkan az akaraterő gyengesége. Mindenkinél másképp jelenik meg, van, aki a tanulást tolja maga előtt, más a párkapcsolati problémáival nem tud leszámolni, és akad olyan is, aki az időrabló tevékenységein képtelen úrrá lenni. “Lusta vagyok”, “nincs elég kitartásom”, “kevés vagyok ehhez” – hangzanak a különféle kifogások. De tulajdonképpen mi is az akaraterő és mitől függ, hogy kinek mennyi jut belőle?

Akaraterőre ahhoz lesz szükségem, hogy uraljam saját cselekedeteimet, akár a környezeti feltételek ellenére is. Hogy le tudjam tenni a megkezdett tábla csokit, hogy elmenjek a betervezett edzésre, hogy nemet mondjak a boldogtalan kapcsolatomra, hogy felkeljek az ébresztőóra csilingelésére, vagy hogy abbahagyjam a telefonom nyomkodását. Magyarul, ellen tudjak állni a csábításnak: az azonnali jutalommal kecsegtető, vagy a kényelmetlenség megúszását ígérő helyzetnek. Az akaraterő az önuralomról, önszabályozásról szól, olyan képesség, ami biológiai alapokkal rendelkezik. Valójában agyunk ősibb és fejlettebb területei vetélkednek ilyenkor egymással, s a viselkedés (harapok-e még egyet a csokiból vagy leteszem) egyben maga a csata eredménye is.

  • Mire van szükségünk ahhoz, hogy működjön az akaraterőnk?

Legfőképp világos célokra és energiára. Ha a céljaink nincsenek körülhatárolva és ha lemerült akkumulátorral próbáljuk beindítani a motort, vállalkozásunk dugába fog dőlni.

Előbb nézzük a célokat. Mondjuk, hogy szeretnék kevesebb édességet enni és többet mozogni. Ez önmagában nem cél, hanem eszköz. Cél lehet, hogy csinosabb legyek, hogy egészségesebb testben akarok élni, vagy társat szeretnék találni magamnak, stb. Fontos letisztázni, mi a végcélom, és ahhoz személy szerint én milyen úton tudok eljutni. Nagy motiváló erőt nyerhetek mindebből, és felesleges köröket fogok megspórolni.

Másfelől az akaraterőhöz energiára is szükségünk van. Nagyon sokan itt csúsznak meg, mert nem veszik figyelembe, hogy üres tankkal próbálnak előbbre jutni. Energiakészletünket testünk és lelkünk irányából is meg kell vizsgálnunk, mert több helyen tud elfolyni az energia. Testi értelemben evidenciának hangzik, mégis újból és újból emlékeztetnünk kell magunkat rá: kialvatlan, éhes, beteg ember nem képes hegyeket megmozgatni. Ha testi szükségleteink nincsenek kielégítve, a magasztos célok aktuálisan bárkit hidegen hagynának. Figyeljünk oda étkezésünkre, alvásigényünkre, testi állapotunkra, ezzel megteremtve az alapot a munkához. Gigászi küzdelem lesz lemerült energiatartalékokkal csatába indulni!

Rengeteg energiát visz el a stresszállapot is. Ne csodálkozzunk, ha feszült munkanapok után nem füllik a fogunk további erőfeszítésekhez. Azon se lepődjünk meg, ha rossz hangulatban könnyebben engedünk a kísértésnek. Agyunk ilyen esetekben jutalomkereső üzemmódba kapcsol, így próbálja kompenzálni, regenerálni a fáradt testet és elmét.

Gondolkodási csapdahelyzet miatt is gyengülhet akaraterőnk. Aki élete bizonyos területén az akaraterő mintapéldánya, más területein könnyebben ad felmentést magának az erőfeszítések alól, illetve komolyabb kilengéseket is megenged magának. Sikeres üzletember hatalmas hordó hassal, kiváló sportoló szélsőséges szexuális viselkedéssel, vagy ambiciózus egyetemista lappangó alkohol problémákkal – az erkölcsi felhatalmazás vakfoltokat eredményez.

  • Hogyan juthatok egyről a kettőre?

Akaraterőnk olyan, mint az izom. Ha nem használjuk, elsorvad, ám rendszeres tornáztatással formában tartható, sőt fejleszthető. A kifogásokat tehát nyugodtan söpörjük félre!

Kezdjük kis lépésekkel, tűzzünk ki résztávokat, és azok megvalósításánál veregessük szépen hátba magunkat. Álljunk meg egy pillanatra és ismerjük el az erőfeszítéseink szubjektív nagyságát! Ezzel tudjuk megerősíteni akaraterőnk működését, és kedvet csinálni önmagunknak a folytatáshoz. Senki nem tudja a karosszékből felállva megmászni a Mount Everestet. Az irreális célkitűzéseket cseréljük reális, elérhető célokra és alcélokra!

Akaraterőnket több fronton is edzhetjük, kezdjük olyan területtel, ahol látványos eredményeket tudunk elérni. Az egyik területen (pl. sportban) működésbe hozott akaraterőnk élményét kiválóan át tudjuk emelni más területeinkre is (pl. karrier). A titok az apró de rendszeres gyakorlásban, és önmagunk ismeretében van. Hiszen ha ismerjük a csapdáinkat, ki is tudjuk kerülni őket.

Olvasnivaló: Kelly McGonigal: Akaraterő-ösztön. Ursus Libris, 2015.

Sunset Over Mount Everest, Sagarmatha NP, Nepal

Tanulj magadról, magadtól! – Tavaszi Önfejlesztő Hetek a Müsziben

Az önfejlesztés oázisává válik áprilisban a Művelődési Szint helyszíne INGYENESEN elérhető készségfejlesztő tréningek, előadások, kétszemélyes tanácsadások keretében. A programok a Norvég Civil Alapnak köszönhetően bárki számára nyitottak regisztráció ellenében. Részletekért kattintson a kék feliratokra!

ELŐADÁSOK
Április 5. (kedd) 17.00-20.00 / Én-márka előadás – Sinkó Erika
Április 12. (kedd) 17.00-19.00 / Innovatív Time Management tippek IT eszközökkel  előadás – Jobbágy Szabolcs
Április 19. (kedd) 17.00-19.00 / Vállalkozás-indítás előadás – Jobbágy Szabolcs

TRÉNINGEK (max 12 fő részére)
MEGTELT! Április 8. (péntek) 10.00-14.00 / Stresszkezelés tréning – Panyi Anna, Perényi Andrea
Április 9. (szombat) 10.00-14.00 / Konfliktuskezelés tréning Boda Henrietta, Panyi Anna
Április 13., 20. (szerda) 16.00-20.00 és április 17., 24. (vasárnap) 10.00-14.00 / Williams életkészségek tréning (4 alkalmas) – Perényi Andrea
MEGTELT! Április 15. (péntek) 10.00-14.00 / Kommunikációs tréning – Mikó Hajnalka, Panyi Anna
MEGTELT! Április 16. (szombat) 10.00-14.00 / EQ tréning – Mikó Hajnalka, Panyi Anna

TANÁCSADÁSOK
Április 6., 13., 20. (szerda) 16.00-19.00 / ONLINE Pszichológiai tanácsadás (50 perc/alkalom) | Pszichológus: Panyi Anna
Egyeztetés szerint / Szervezeti jogi tanácsadás / tanácsadó: Dr. Kalota Ágnes

Helyszín: MÜSZI – Művelődési Szint, 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1. | Corvin Áruház III. emelet (bejárat a Somogyi Béla utca felől, csöngessen a zöld ajtónál!)

A jelentkezéseket a guide@muszi.org címre várjuk.

További információ: http://muszi.org/?cat=60

FB esemény: https://www.facebook.com/events/1062666073792152/

Rádió interjú

Március 10-én, 16:15-től a Civil Rádióban adok interjút. A téma az egyik HVG Pszichológia magazinban megjelent cikkem apropóján az anyai, apai szerepek lesz: hogyan és miért múlik az anyán (is), hogy az apa mennyire vonódik be a gyermekgondozás, -nevelés körüli teendőkbe.

A cikk első fele elérhető itt.

Bánjon úgy másokkal, ahogy szeretné, hogy Önnel bánjanak

Segítenék egy ismeretlennek, ha epilepsziás rohamot kapna? Tennék valamit, ha füst szivárogna be a szobába? Felhívnám a rendőrséget, ha segélykiáltásokat hallanék az utcáról?

A fenti kérdések láttán legtöbben úgy gondoljuk, hogy valamit biztosan tennénk az adott helyzetben. A valóságban viszont dermedt arckifejezésen kívül valószínűleg semmi más reakciót nem produkálnánk. A tapasztalat ezt mutatja ugyanis. Ne essünk kétségbe, ez nem azért van így, mert szívtelen, gonosz emberek vagyunk. Passzivitásunk mögött számos pszichológiai magyarázat húzódik. A jó hír pedig az, hogy ezek megismerésével már növeltünk is annak esélyén, hogy ne nézzük karba tett kézzel a vészhelyzeteket.

Fél századdal ezelőtt számos pszichológiai kísérletsorozattal vizsgálták amerikai kutatók, hogyan reagálnak az emberek hirtelen adódó vészhelyzetekre. Egész pontosan arra voltak kíváncsiak, mit tesznek, ha egyedüli szemtanúk, s mi változik, ha más is jelen van rajtuk kívül a helyzetben. A legváltozatosabb kísérleti elrendezéseket találták ki a vizsgálatokhoz: tesztírás közben füst kezdett beszivárogni a szobába, vagy segélykiáltások hallatszottak a folyosón dolgozó munkásembertől, netán a metrón szimulált valaki rosszullétet. A kérdés minden esetben azonos volt: hogyan reagál a kísérlet alanya az eseményekre és mennyi ideig hezitál a cselekvésig? Közbeavatkozik? Segítséget hív? Vagy úgy tesz, mintha mi sem történt volna?

Ugye józan ésszel azt gondolnánk, nagyobb biztonságban vagyunk, ha többen vannak körülöttünk egy szerencsétlenség bekövetkeztekor? Annyi ember közül valaki biztosan segíteni fog. Milyen érdekes, hogy a valóságban ez épp ellenkezőleg történik! A kutatási eredmények és az élet is azt mutatja, hogy akkor a legnagyobb a segítségnyújtás, a közbeavatkozás esélye, ha csak egyetlen szemtanú van jelen. Minél többen vannak a helyszínen, annál bonyolultabbá válik a helyzet lélektani szempontból. Kinek a felelőssége segíteni? Aki a legközelebb áll? Aki a legtöbbet látott? Aki a legrátermettebb? A többiek miért nem segítenek? Történt baj egyáltalán? Számos kérdés cikázik ide-oda a szemtanúk fejében egy ilyen helyzet átélése közben, s az eredmény sokszor tanácstalan passzivitás. Senki nem csinál semmit, vagy a segítség túl későn érkezik.

Mit tehet, ha te nem akar a tétlenség áldozatává válni? Tudatosítsa magában, hogy a hezitálás nem Önből fakad, hanem a helyzet idézi elő! Mások agyában ugyanazok a kérdések kattognak, mint a saját fejében, s az ő szemükben Ön is egy nyomós érv a passzivitásra. Ragadja magához a hétköznapi hős szerepét és cselekedjen! Ez lehet, csak egy egyszerű kérdés kimondása lesz: segíthetek?

hero

 

 

7 tipp változni akaróknak

Sokszor keresnek meg a kétségbeesés, a teljes reménytelenség és a tehetetlenségérzés uniójában vergődő emberek azzal a problémával, hogy képtelenek elvégezni egy rájuk nehezedő nagy feladatot vagy kitűzött célt. Akad, aki már az első lépés megtételére sem tudja rászánni magát, másoknak a folyamat végigvitele okoz gondot, így folyton abbahagyják, amit elkezdtek. Legyen szó munkahelyváltáson tépelődő alkalmazottról, szakdolgozatírással küszködő egyetemistáról vagy életmódváltást tervezgető harmincas nőről: a képességek és a szándék megléte még nem garancia a sikeres változtatásra. Rendszerre, saját mércékre és útitársra biztosan szüksége lesz a változni akarónak! Íme néhány tipp a hatékony munkához:

  1. Csináljunk kedvet magunknak a változáshoz! A változás folyamatához és a végeredményhez is rendeljünk hozzá minél több jutalmazó értékű dolgot.
  2. Bontsuk könnyen teljesíthető, belátható szakaszokra az előttünk álló feladatokat! Egyszerre egy szakaszra koncentráljunk csak, és jelöljük, ha elkészültünk vele.
  3. Tűzzünk ki időkereteket! A határidők átláthatóvá teszik, mikor, mi vár ránk.
  4. Alkalmanként álljunk meg egy pillanatra visszatekinteni az elvégzett munkára. Vonjuk le a tanulságokat, és ne feledkezzünk meg az önjutalmazásról sem.
  5. Építsünk be külső kontrollt a rendszerbe. Időről időre számoljunk be “mentorunknak” az addig elvégzett munkánkról.
  6. Szándékunk kihangosítása tovább erősíti elhatározásunkat a változás mellett, illetve így társas támogatásra is számíthatunk. Avassuk be ismerőseinket tervünkbe, legjobb, ha írásos nyoma is marad az elhatározásnak.
  7. Kerüljük a kísértést magukban hordozó helyzeteket és távolítsuk el a változást gátló kulcsingereket a környezetünkből!

082