Indítsa tudatosan 2017-et!

Bár már január tizenegyedik napját tapossuk, még mindig nem késő időt szánni a tudatos évkezdést segítő évrendező munkára. Ahhoz, hogy a mámorban fogant újévi fogadalmak ne szálljanak el, mint a győzelmi zászló, és 2016 le nem zárt konfliktusai, problémái ne folyjanak át maguktól értetődően 2017 időszakára, érdemes rászánni egy délutánt a 2016-17-es évek énreleváns mérföldköveinek átgondolására, értékelésére.

Búcsúztassa el az óévet annak minden kudarcával, sikereiből pedig merítsen erőt az újévhez! Vessen számot, 2016-ban milyen álmokat dédelgetett, s mennyire futotta ebből megvalósítás tekintetében. A realitást nélkülöző álmokat engedje el, a tanulságokat vonja le, és álmodjon új, elérhetőbb vágyakat! Töltse fel az Ön előtt álló 12 hónapot célokkal, inspirációval, tervekkel, hogy letisztult elképzeléssel fogjon neki az új évnek! Jelölje ki saját maga számára milyen irányvonalak mentén szeretne haladni 2017-ben, a jövőjével kapcsolatos céljait kovácsolja megvalósítható tervekké, majd bontsa következetes, apró feladatokra elhatározásait.

Ne feledkezzen meg legfőbb útitársai megválasztásáról sem! Nézzen vissza, 2016-ban melyek voltak támogató, s melyek inkább hátráltató kapcsolatok az Ön számára. A visszahúzó csápokat fejtse le magáról, a pozitív, támogató, értékes emberi kötelékeit pedig fűzze szorosabbra és becsülje meg 2017-ben is.

Mindezt foglalja össze magának írásban. Ehhez nyújt segítséget az Éviránytű munkafüzet, melyet idekattintva ingyenesen tölthet le, vagy használjon egy üres füzetet, amelyben az év során további jegyzetekkel követheti végig tervei alakulását.

start