A Meixner Általános Iskolában tartottam előadást a kamaszok felügyelet nélküli internetezésének veszélyeiről, és ezek kivédésére, megelőzésére javasolt megoldási ötletekről, felső tagozatosok szüleinek.

A Z generáció most kamaszodó tagjai a digitális világban teljes otthonossággal mozognak – hiszen beleszülettek -, szakértői a legújabb technológiáknak, eszközöknek, sokszor szüleiket felülmúlva. Ám személyiségük érettsége még elmarad a technikai tudás mögött, s ez számos veszélyhelyzetet hordoz magában. Készségszinten használják az eszközöket, szoftvereket, párhuzamosan öt ablakban csetelnek, képet posztolnak, kommentelnek, videóznak, honlapot szerkesztenek, s mindeközben beletörik a bicskájuk az internet kínálta korlátlan szabadságba. Ugyanis azt még nem értik teljesen, milyen következményekkel járhatnak tetteik, mihez van joguk, és mihez nincs, mivel vágják saját maguk alatt a fát, vagy mivel veszélyeztetik saját és családjuk biztonságát. Nem számolnak azzal, hogy amit feltöltenek az internetre, az ettől kezdve önálló életre kel, semmilyen befolyásuk nem lesz rá, hogy ki és mire fogja felhasználni, legyen szó információról, képről, vagy videóról. Sajnos nem egy olyan történettel találkozom, amikor kortársak vagy felnőttek visszaélnek a feltöltött tartalmakkal, és internetes zaklatás (cyberbullying) alapjául használják fel.

Komoly veszélyt jelent a kamaszokra a virtuális világ, ami könnyen beszippant felnőtteket is, nemhogy kialakulatlan személyiségű, elfogadásra és valahova tartozásra vágyó kamaszokat. A virtuális világban akárkivé válhatunk, majd percek múlva teljesen mások is lehetünk: a kísérletezésnek semmi és senki nem szab határt. Nagyon csábító lehetőség ez egy szárnyait próbálgató kamasznak. De hamis térben keresi önmagát, megspórolva a való élet “szociális buktatóit”, s ez idővel csúnyán visszaüt.

Szülőként sok mindent tehetünk, a teljes pánik és a homokba dugott fej végpontjai között húzódó spektrumon bármilyen hozzáállást felvehetünk. De lássuk be, nem lehetünk mindig gyermekünk sarkában, nem ellenőrizhetjük minden lépését, nem hozhatunk meg helyette minden döntést. Helyesebb tehát, ha megtanítjuk halászni: beszélgessünk vele, milyen veszélyektől féltjük, mire figyeljen, miket gondoljon át, mielőtt bármilyen akcióba vagy interakcióba bonyolódik az interneten. A beszélgetés beszélgetés legyen, kérdésekkel, véleményekkel tarkítva, semmiképp se monológ. Legyünk kíváncsiak az ő oldalára is, mit miért tesz, milyen gondolatai, félelmei vagy örömei kötődnek a témához. Szabjunk neki kereteket az internethasználattal kapcsolatban, hasonlóan élete többi területéhez, hiszen semmire sincs akkora szüksége egy kamasznak, mint keretekre (ami ellen lázadhat, s ami egyben vonatkoztatási rendszert is ad számára). Ugyanakkor biztosítsuk róla, hogy bármilyen kérdéssel vagy problémával fordulhat hozzánk – és forduljon is, mert aki nem kér, az lehet, hogy nem is kap segítséget.