Úgy dicsérjünk, hogy ne ártsunk vele!

Carol Dweck, amerikai szociálpszichológus, a Stanford Egyetem professzora erősen hisz a gondolatok teremtő-alakító erejében. Gondolataink képesek nem létező akadályokat felépíteni bennünk, másfelől akár elénk tornyosuló hegyeket is le tudnak bontani. Mindez azon múlik, hogy adottságokban vagy lehetőségekben ragadjuk meg a világot, s benne önmagunkat. Gondolkodásmódunknak jól megágyaz szüleink, és a hozzánk közelálló személyek gondolkodásmódja önmagukról és rólunk. Már egy olyan észrevétlenül és napi rendszerességgel osztogatott, jó szándékú dicséretnek is ártó hatása lehet, mint az “Okos vagy, Pisti!”.

Dweck és csapata egyik kutatásában 400 általános iskolás gyereket kért egy nagyon egyszerű IQ teszt kitöltésére. A 10 kérdés végén valamennyi gyereket megdicsérték, ám nem ugyanúgy. Egyes gyerekeknek a képességeit dicsérték (pl. Milyen okos vagy!), míg másoknak az erőfeszítéseit (pl. Milyen keményen dolgoztál a megoldáson!). Kis különbségnek tűnik, ugye? A kiváltott hatás viszont megdöbbentő.

Az első teszt után döntési lehetőséget kínáltak fel minden gyereknek. Választhattak, hogy egy nehezebb tesztet kérnek, amelyből tanulni és fejlődni tudnak, vagy egy könnyebbet, amit biztosan meg tudnak csinálni. 67%-a választotta a könnyebb tesztet azoknak a gyerekeknek, akiknek a képességét dicsérték meg, míg az erőfeszítésükért dicséretet kapó gyerekek 92%-a kért nehezebb feladványt. Azok a gyerekek, akik a dicséret miatt úgy érezhették, okosnak tartják őket a felnőttek, s emiatt elismerően tekintenek rájuk, a “megszerzett okos gyerek státuszukat” érezték fenyegetve a nehezebb feladat által: mi van, ha nem tudom megcsinálni, és kiderül, hogy mégsem vagyok okos? Így ők inkább biztonsági játékot játszottak a könnyebb feladat választásával, remélve, hogy sikerül megőrizniük a szellemi képességeikről felépített pozitív képet. Velük szemben a többi gyerek a dicséret által arról kapott megerősítést, hogy amit csinált, jól csinálta, és ez meghozta a kellő eredményt. Számukra nem a megszerzett státusz nyert hangsúlyt, hanem az erőfeszítéseikbe vetett bizalmuk erősödött. Így joggal remélhették, hogy többet is kihozhatnak magukból. Ezért ők hajlamosabbak voltak a nehezebb, de fejlődéssel kecsegtető feladatot választani.

Mindezek után újabb feladványt kaptak a gyerekek, ezúttal szándékosan olyan nehezet, amelyet nem tudtak megoldani. Dweck és munkatársai arra voltak kíváncsiak, mit kezdenek a gyerekek a lehetetlen küldetéssel. Az erőfeszítésükért díjazott csoport tagjai sokkal kitartóbban és erősebben dolgoztak a megoldáson, ráadásul jobban is élvezték a feladatot, mint a másik csoport, akik inkább feszültek lettek a kudarctól.

A kutatók még egy utolsó teszttel készültek, mely nehézségi fokában a legelső teszttel volt azonos szinten. Érdekes módon az eredmények mégis eltérőek lettek. A képességükért megdicsért gyerekek átlagosan 20%-kal rosszabb, míg az erőfeszítésükért díjazottak 30%-kal jobb tesztet írtak, mint a kezdet kezdetén, az elhangzott dicséretek előtt.

A dicséret tehát éppúgy lehet romboló mint építő hatású, jó szándékunk ellenére. Törekedjünk rá, hogy ne képességeket és intelligenciát dicsérjünk a gyerekekben, mert ezzel kategóriákat erősítünk bennük, hanem a folyamatot, a befektetett időt és energiát emeljük ki. Így tudjuk erősíteni az erőfeszítéseikbe vetett bizalmukat, s kezükbe adni a felelősséget életük aktív alakításához.

5 lelki haszon, amit csak a hobbiállatok adhatnak meg a gyereknek (Részlet)

Ezért jó, ha a gyerek állatot kapott karácsonyra: speciális érzelmi kötelék fűz hozzájuk, melyért hosszú és rövid távon is megéri a velük való bajlódás, főleg, ha gyermekeink fejlődése és érzelmi biztonsága a tét. Panyi Anna pszichológus írása. (A teljes cikk a hvg.hu oldalon érhető el.)

Előbb vagy utóbb majdnem minden gyerek előhozakodik dédelgetett álmával a szüleinek: szeretne egy kiskutyát. Vagy kiscicát, kis gyíkot, kismadarat, esetleg egy nagy lovat. És hiába az idei A kis kedvencek titkos élete című film sikere, a szülők arcán rendszerint megfeszül minden izomszál a hír hallatán. Lelki szemeik előtt megjelennek a hajnali kutyasétáltatások, az akváriumpucolás, a foltos kanapék, az állateledelboltban otthagyott tetemes összegek. És mondanak egy hangos nemet a kérésre. Pedig, ha tudnák, mennyi haszna van egy állatnak a háznál – őrző-védő funkcióján túl –, pusztán pszichológiai szempontból, nem hezitálnának rábólintani a dologra.

1. Érzelmi bázis

Az egyik, ha nem a legfontosabb hozadéka a gyermekkori állattartásnak az érzelmi stabilitáshoz kötődik. Az állat a gyermek számára társsá, családtaggá válik, akinek beszélhet a problémáiról, elmesélheti, mi történt vele aznap, mik a félelmei, vagy éppen milyen örömök érték. Különösen sokat jelenthet az állat olyan gyermek számára, akinek nincs testvére, vagy aki az átlagnál zárkózottabb. Egy kutya vagy teknősbéka tökéletes hallgatóság, bármilyen témáról legyen szó: nem szól vissza, nem türelmetlenkedik, nem helyteleníti az elhangzottakat.

© Shutterstock

A gyermek szellemi és érzelmi fejlődését pedig jól szolgálják ezek az önmonológok, hiszen általuk gyakorolja az önmagáról gondolkodást, megtanulja felismerni és elemezni érzelmeit (mit érzek, és mi váltotta ki belőlem?), gyakorolja az érzelmek szavakba öntését, és nem utolsó sorban epizodikus emlékezete is fejlődik a történések felidézésével. Kevés ember tud olyan empátiával, elfogadással, türelemmel fordulni egy gyerek felé, mint szeretett kisállata. Ebben a biztonságos, elfogadó légkörben könnyebb átvészelni még a lelkileg megterhelő eseményeket is kicsinek és nagynak egyaránt. Az állat közelsége nyugtatóan hat ránk: feszültségünk csökken, és javul a kedvünk. Nem véletlen, hogy a zárkózott, nehezen kommunikáló gyermekek lényegesen könnyebben nyitnak állatok irányába, s e teremtményeken keresztül könnyebbé válik a kapcsolatteremtés az emberekkel is.

2. Önbizalomkoktél

A kisgyerek számára hatalmas megtiszteltetés, hogy nála akár testileg nagyobb állata odafigyel a szavára, a gazdájának tekinti. Ha elmegy, hiányolja és várja vissza. Ha megsimogatja vagy játszik vele, kis kedvence az öröm jeleit mutatja. Nagyot lendít az önbizalmán mindez, hiszen ő ezáltal „valakivé” válik. Például a kortársaival szemben visszahúzódó kisfiú egyik pillanatról a másikra új szerepben találhatja magát kutyája révén: az állat iránta mutatott tisztelete könnyen átragad a többi gyerekre is. Innentől kezdve már ő is érdekessé válik társai számára, elfogadóbbá válnak vele, bátorítják a közösségbe való beilleszkedésre, egyúttal kitűnő beszédtémát is szolgáltat számukra a négylábú.

3. Kommunikációs tréning

Mivel az állatok a szavakból kevésbé, míg a mögöttes tartalomból annál inkább értenek, a nyelv használata a velük való kapcsolatteremtés során másodrendűvé válik. A kézmozdulatok, a hanglejtés, a testtartás viszont annál nagyobb jelentőséghez jut. Megtanulja a gyerek, hogy beszédhibája a kutyát cseppet sem izgatja, ám nem mindegy, hogyan viselkedik vele: milyen hangosan beszél vagy mennyire megy közel hozzá, rákoppint-e az orrára vagy finoman simogatja a bundáját, mert erre más-más reakciót fog kapni az állattól.

© Shutterstock

Türelemmel kell fordulnia felé, és figyelemmel kell lennie arra, hogy az állat éppen mire vágyik: egyedüllétre, társaságra, simogatásra, játékra, esetleg vacsorára? Megtanul olvasni a jelekből és hallgatni az intuíciójára, ezáltal árnyaltabb lesz a nemverbális kommunikációja, fejlődik érzelmi intelligenciája, ami sok szempontból hozza majd versenyelőnybe a felnőtt életben. Hiszen később hasonló érzékenységgel kell ráéreznie emberi kapcsolatainkban a másik szükségleteire, vágyaira ahhoz, hogy megfelelően tudjon reagálni rájuk….

A teljes cikk a hvg.hu oldalon olvasható el:

5 lelki haszon, amit csak a hobbiállatok adhatnak meg a gyereknek