Indítsa tudatosan 2018-at!

Ahhoz, hogy a mámorban fogant újévi fogadalmak ne szálljanak el, mint a győzelmi zászló, és 2017 le nem zárt konfliktusai, problémái ne folyjanak át 2018-ra, érdemes rászánni egy délutánt a mérföldkövek átgondolására, értékelésére. Ez kiváló lehetőség, hogy lezárjunk egy szakaszt az életünkben, számot vessünk veszteségeinkkel és sikereinkkel, majd tiszta lappal, nagy lendülettel forduljunk rá az új esztendőre. Ehhez az önismereti munkához adtam 6+1 tippet a hvg.hu oldalán.

start1. Búcsúztassa el az óévet annak minden kudarcával, sikereiből pedig merítsen erőt az újévhez! Először határozza meg legfontosabb életterületeit (például család, párkapcsolat, karrier, egészség, szabadidő, pénzügyek stb.). Majd gondolja végig, hogy az egyes területeken milyen tervekkel állt neki 2017-nek, és ezekben milyen eredményeket ért el. Mely tényezők segítették, hogy sikerre vigye céljait? Mik hátráltatták, bizonytalanították, vagy lehetetlenítették el a megvalósítást?

2. Töltse fel az Ön előtt álló 12 hónapot célokkal, inspirációval, tervekkel, hogy letisztult elképzeléssel fogjon neki az új évnek! Jelölje ki saját maga számára, milyen irányvonalak mentén szeretne haladni 2018-ban a már körülhatárolt életterületein. A jövőjével kapcsolatos céljait kovácsolja megvalósítható tervekké, majd bontsa következetes, apró feladatokra elhatározásait. Vigyázzon, aki sokat markol, keveset fog! A rostán végül a legfontosabb célok maradjanak fenn, ezek kapjanak kitüntetett figyelmet, különben elaprózódik a figyelme és az energiája.

3. Kalkuláljon jól az időfaktorral! A feladataink elvégzésére szánt időt hajlamosak vagyunk alulkalkulálni. Ideális körülményeket feltételezünk, nem számolunk azokkal a lassító, hátráltató, akadályozó tényezőkkel, amelyek előre nem láthatók, vagy csak nem tudatosulnak bennünk. A feszített tempójú terv már az elején csúszásba kerül, ami vagy teljes újragondolást igényel, vagy – ami valószínűbb – egyből dugába dől.

A teljes cikk ide kattintva érhető el.