HÖOK Tanulástechnika tréning

Március egyik hétvégéjén a HÖOK meghívására Pécsre látogattam kolléganőmmel, Gerencsér Dorkával. Egy csapat nagyon lelkes elsőéves hallgató várt ránk az ország különböző pontjairól érkezve. Valamennyien égtek a vágytól, hogy részt vehessenek tanulástechnika tréningünkön, azaz, hogy magukra szedjenek egy kis önismeretet, néhány jól használható tanulási módszert, hatékonyabbá szervezzék tanulási munkamódjukat, hogy több idejük juthasson más fontos dolgokra. Mindezt lehetőleg úgy, hogy még jól is szórakozzanak közben. Minden előzetes várakozásomat felülmúlta a csipet-csapat lelkesedése a téma iránt, a befektetett rengeteg munka, az érdeklődő kérdések, a jó hangulat és a bizalomteli légkör, ami mindenkit arra ösztönzött, hogy a komfort zóna óvó biztonságából kockázatosabb terepre, a fejlődési zónájába lépjen. Hogy ez kinek mit jelent, – például elvállalni a csoportszónok szerepét, vagy megnyílni egy páros beszélgetésben – embere válogatja, minden esetre nagy élmény látni a tekinteteken, és hallgatni a visszajelzésekben, hogy mindenki talált magának kihívást a nap folyamán, amiért dolgozhatott. Igazán feltöltő élmény ilyen csoporttal dolgozni!

17389181_1529269867085092_7215155286834480651_o 17389020_1529271010418311_3620601216987434901_o

Tanulj magadról, magadtól! – Tavaszi Önfejlesztő Hetek a Müsziben

Az önfejlesztés oázisává válik áprilisban a Művelődési Szint helyszíne INGYENESEN elérhető készségfejlesztő tréningek, előadások, kétszemélyes tanácsadások keretében. A programok a Norvég Civil Alapnak köszönhetően bárki számára nyitottak regisztráció ellenében. Részletekért kattintson a kék feliratokra!

ELŐADÁSOK
Április 5. (kedd) 17.00-20.00 / Én-márka előadás – Sinkó Erika
Április 12. (kedd) 17.00-19.00 / Innovatív Time Management tippek IT eszközökkel  előadás – Jobbágy Szabolcs
Április 19. (kedd) 17.00-19.00 / Vállalkozás-indítás előadás – Jobbágy Szabolcs

TRÉNINGEK (max 12 fő részére)
MEGTELT! Április 8. (péntek) 10.00-14.00 / Stresszkezelés tréning – Panyi Anna, Perényi Andrea
Április 9. (szombat) 10.00-14.00 / Konfliktuskezelés tréning Boda Henrietta, Panyi Anna
Április 13., 20. (szerda) 16.00-20.00 és április 17., 24. (vasárnap) 10.00-14.00 / Williams életkészségek tréning (4 alkalmas) – Perényi Andrea
MEGTELT! Április 15. (péntek) 10.00-14.00 / Kommunikációs tréning – Mikó Hajnalka, Panyi Anna
MEGTELT! Április 16. (szombat) 10.00-14.00 / EQ tréning – Mikó Hajnalka, Panyi Anna

TANÁCSADÁSOK
Április 6., 13., 20. (szerda) 16.00-19.00 / ONLINE Pszichológiai tanácsadás (50 perc/alkalom) | Pszichológus: Panyi Anna
Egyeztetés szerint / Szervezeti jogi tanácsadás / tanácsadó: Dr. Kalota Ágnes

Helyszín: MÜSZI – Művelődési Szint, 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 1. | Corvin Áruház III. emelet (bejárat a Somogyi Béla utca felől, csöngessen a zöld ajtónál!)

A jelentkezéseket a guide@muszi.org címre várjuk.

További információ: http://muszi.org/?cat=60

FB esemény: https://www.facebook.com/events/1062666073792152/