5 lelki haszon, amit csak a hobbiállatok adhatnak meg a gyereknek (Részlet)

Ezért jó, ha a gyerek állatot kapott karácsonyra: speciális érzelmi kötelék fűz hozzájuk, melyért hosszú és rövid távon is megéri a velük való bajlódás, főleg, ha gyermekeink fejlődése és érzelmi biztonsága a tét. Panyi Anna pszichológus írása. (A teljes cikk a hvg.hu oldalon érhető el.)

Előbb vagy utóbb majdnem minden gyerek előhozakodik dédelgetett álmával a szüleinek: szeretne egy kiskutyát. Vagy kiscicát, kis gyíkot, kismadarat, esetleg egy nagy lovat. És hiába az idei A kis kedvencek titkos élete című film sikere, a szülők arcán rendszerint megfeszül minden izomszál a hír hallatán. Lelki szemeik előtt megjelennek a hajnali kutyasétáltatások, az akváriumpucolás, a foltos kanapék, az állateledelboltban otthagyott tetemes összegek. És mondanak egy hangos nemet a kérésre. Pedig, ha tudnák, mennyi haszna van egy állatnak a háznál – őrző-védő funkcióján túl –, pusztán pszichológiai szempontból, nem hezitálnának rábólintani a dologra.

1. Érzelmi bázis

Az egyik, ha nem a legfontosabb hozadéka a gyermekkori állattartásnak az érzelmi stabilitáshoz kötődik. Az állat a gyermek számára társsá, családtaggá válik, akinek beszélhet a problémáiról, elmesélheti, mi történt vele aznap, mik a félelmei, vagy éppen milyen örömök érték. Különösen sokat jelenthet az állat olyan gyermek számára, akinek nincs testvére, vagy aki az átlagnál zárkózottabb. Egy kutya vagy teknősbéka tökéletes hallgatóság, bármilyen témáról legyen szó: nem szól vissza, nem türelmetlenkedik, nem helyteleníti az elhangzottakat.

© Shutterstock

A gyermek szellemi és érzelmi fejlődését pedig jól szolgálják ezek az önmonológok, hiszen általuk gyakorolja az önmagáról gondolkodást, megtanulja felismerni és elemezni érzelmeit (mit érzek, és mi váltotta ki belőlem?), gyakorolja az érzelmek szavakba öntését, és nem utolsó sorban epizodikus emlékezete is fejlődik a történések felidézésével. Kevés ember tud olyan empátiával, elfogadással, türelemmel fordulni egy gyerek felé, mint szeretett kisállata. Ebben a biztonságos, elfogadó légkörben könnyebb átvészelni még a lelkileg megterhelő eseményeket is kicsinek és nagynak egyaránt. Az állat közelsége nyugtatóan hat ránk: feszültségünk csökken, és javul a kedvünk. Nem véletlen, hogy a zárkózott, nehezen kommunikáló gyermekek lényegesen könnyebben nyitnak állatok irányába, s e teremtményeken keresztül könnyebbé válik a kapcsolatteremtés az emberekkel is.

2. Önbizalomkoktél

A kisgyerek számára hatalmas megtiszteltetés, hogy nála akár testileg nagyobb állata odafigyel a szavára, a gazdájának tekinti. Ha elmegy, hiányolja és várja vissza. Ha megsimogatja vagy játszik vele, kis kedvence az öröm jeleit mutatja. Nagyot lendít az önbizalmán mindez, hiszen ő ezáltal „valakivé” válik. Például a kortársaival szemben visszahúzódó kisfiú egyik pillanatról a másikra új szerepben találhatja magát kutyája révén: az állat iránta mutatott tisztelete könnyen átragad a többi gyerekre is. Innentől kezdve már ő is érdekessé válik társai számára, elfogadóbbá válnak vele, bátorítják a közösségbe való beilleszkedésre, egyúttal kitűnő beszédtémát is szolgáltat számukra a négylábú.

3. Kommunikációs tréning

Mivel az állatok a szavakból kevésbé, míg a mögöttes tartalomból annál inkább értenek, a nyelv használata a velük való kapcsolatteremtés során másodrendűvé válik. A kézmozdulatok, a hanglejtés, a testtartás viszont annál nagyobb jelentőséghez jut. Megtanulja a gyerek, hogy beszédhibája a kutyát cseppet sem izgatja, ám nem mindegy, hogyan viselkedik vele: milyen hangosan beszél vagy mennyire megy közel hozzá, rákoppint-e az orrára vagy finoman simogatja a bundáját, mert erre más-más reakciót fog kapni az állattól.

© Shutterstock

Türelemmel kell fordulnia felé, és figyelemmel kell lennie arra, hogy az állat éppen mire vágyik: egyedüllétre, társaságra, simogatásra, játékra, esetleg vacsorára? Megtanul olvasni a jelekből és hallgatni az intuíciójára, ezáltal árnyaltabb lesz a nemverbális kommunikációja, fejlődik érzelmi intelligenciája, ami sok szempontból hozza majd versenyelőnybe a felnőtt életben. Hiszen később hasonló érzékenységgel kell ráéreznie emberi kapcsolatainkban a másik szükségleteire, vágyaira ahhoz, hogy megfelelően tudjon reagálni rájuk….

A teljes cikk a hvg.hu oldalon olvasható el:

5 lelki haszon, amit csak a hobbiállatok adhatnak meg a gyereknek

Haladás előre, hátra

A sikeres előrehaladás, a jó teljesítmény Önnél is további sikereket szül? Nos, akkor a ritka kivételek közé tartozik. Ugyanis a kutatások szerint a haladásunkra való fókuszálás nagyon más irányba terelhet minket, mint szeretnénk, és a legjobb, hogy mindez fel sem tűnik.

Céljaink megvalósításának irányába tett lépéseink, a haladás jól eső érzése, a tudat, hogy erőfeszítéseink nem hiábavalóak, fantasztikus érzés. Büszkeség járja át testünket, lelkünket, valahányszor haladásunkkal szembesülünk. Gratulálunk önmagunknak: hű, de klasszul csináltad, öreg harcos! A részsikerünk felett érzett öröm annyira megrészegít, hogy sokszor észre sem vesszük, és pont ennek hatására veszünk céljainkkal ellentétes irányt. Furcsa, hiszen azt gondolnánk, hogy teljesítményünk hatására még nagyobb motivációt nyerünk a további munkához. Az esetek nagyobbik részében ez mégsem így történik. A fogyókúrázó egy kiadós edzés után könnyebben enged meg magának egy kis nyalánkságot, hiszen megdolgozott érte, nem? A szakdolgozatíró fiatal, aki délelőtt teljesíti az önmagára kirótt feladatmennyiséget, délután bűntudat nélkül szavaz meg magának néhány órácska lazítást, vagy egy kimenős estét. Hű, de gálánsak vagyunk önmagunkkal!

Ayelet Fishbach, amerikai pszichológusprofesszor és csapata izgalmas kísérlettel mutatta ki, hogy sokszor a céljaink felé tett egy lépés valójában két lépés hátrafelé. Nézzük a kísérletet: fogyókúrázókat arra emlékeztettek, hogy milyen sokat haladtak ideális testsúlyuk felé, majd gratulációjuk jeléül megkínálták őket almával vagy csokiszelettel. Az önmagukat ünneplő életmódváltók 85%-a a csokiszeletet választotta a dicséret után, míg azok a fogyókúrázók, akiket nem emlékeztettek sikerükre, csak 58%-ban tettek ugyanígy. Vizsgára készülő egyetemistákkal is elvégeztek egy hasonló kísérletet, melyben a tanulásban elért haladást jelezték vissza a fiataloknak, akik ennek hatására jóval nagyobb százalékban jutalmazták meg magukat egy kis sörpingpongozással a barátokkal aznap este.

Azt hiszem, ha jobban belegondolunk, mindez összecseng saját tapasztalatainkkal is. A munka után jöjjön a jól megérdemelt pihenés – sokan osztjuk ezt az életfilozófiát. Még ha ezzel saját magunk alatt vágjuk is a fát bizonyos esetekben.

Ahogy Kelly McGonigal, amerikai egészségpszichológus mondja, a haladásra való összpontosítás valójában megakadályozza a sikerünket. Megakadályozza, abban az esetben, ha mindennek örömére erkölcsi felhatalmazást adunk magunknak a rosszalkodásra, a kísértésnek való büntetlen “megadom magam”-nak. Ekkor a hosszú távú céljainkat ideiglenesen félretesszük, és előtérbe engedjük az elnyomott ösztönös vágyunkat az azonnali kielégülések irányába. Erőfeszítéseink kárpótlásaként elindulunk kicsit az ellenkező irányba. Ennél a pontnál vesszük ki a hűtőből este 10-kor a csoki torta szeletet, vagy hagyunk ki egy edzést az előző napi sikereink jutalmaként.

De mégsem tesz mindenki így. A haladás tudata ugyanis előre is hajthat, sőt további motivációt is nyerhetünk belőle. A két merőben különböző hatás – csodák csodájára – csupán nézőpont kérdése! Ha tetteinket céljaink melletti elköteleződésünk jeleként értelmezzük, az hatalmas plusz energiával lát el minket a folytatáshoz. Ez ugyanis annak bizonyítéka, hogy mennyire fontos nekem az, amit elhatároztam (“megtettem, mert meg akartam tenni”). Annyira fontos, hogy még többet kell tennem érte.

Leegyszerűsítve, tehát, nem mindegy, hogy azt kérdezzük magunktól:

Mennyit haladtam ma a céljaim felé?

vagy pedig azt, hogy:

Miért dolgoztam ma is a céljaim eléréséért?

Előbbi esetben nagyobb valószínűséggel csábulunk el a céljainkkal ellentétes viselkedésre (“megtettem, szuper, most olyat csinálok, amihez kedvem is van”), míg az elköteleződés irányából közelítő kérdés nem növeli meg az ellentétes viselkedés vonzerejét. Sőt, a “megérdemelt” dologból “veszélyes” dolog lesz. Ez szín tiszta pszichológia.

Azonban az önjutalmazás és a lazítás nem ördögtől való dolog, sőt, hasznos és fontos része életünknek.  Ám nem jelent szükségképpen céljainkkal ellentétes viselkedést! A gond ott van, ha a legfőbb jutalom a céljaink alóli igazolt hiányzás. Legyen szemünk arra, ha a hosszú távú terveink megvalósításáért tett erőfeszítéseink szívesség számba mennek nálunk, melyekért ellenértéket kell felrónunk magunknak. Itt még van dolgunk az elköteleződésünk átértékelésével.


Olvasnivaló: Kelly McGonigal: Akaraterő-ösztön. Ursus Libris, 2015.

celok